Barion Pixel

kezdetben Vagyunk valaha…

…egy éve: 07.02 készült End kép. Összeadva: 28 utam volt a két év alatt Kelet Égtáj felé. Ez 28000 HUF napidíjjal kiengedheted! Köszöntelek dicső lovag!

itt első fotodoukumentációs alter kép hozzá.

Screenshot


Yin Fa Kecske hava belépett az Évkörbe.

Alkotói Szabadságot kell Már Most! kivenni, a Július Hónap csakis így oldható meg. Hisz a Föld ilyenkor, nyár közepén nem véletlenül: Virágzó Állapotban van. Ez annyit jelent, hogy minden Forrás Energia a rendelkezésére kell hogy álljon ahhoz, hogy nyugodt 30 napon át, csak a számára alapokat megadó, képi megjelenítéssel és a gyakorlással, e kettős természetnek megfelelően, foglalkozni tudjon.

Ez azért van így, ti kedves gyerekek, mert csak a teljességből képes az anya, azaz jelen esetben a Földanya – Madre Terra – másokat táplálni. Egy fizikailag és szellemileg is megterhelő 3 év, mely mögöttem van. Rengeteg tapasztalat és sakkos naplopó had valamint áldott kezekkel hangolt kufárok hada. Ezekkel megoldást jó magam, nap adta ereje, ma szintén megadja, ámde! Ha megoldhatná ag Anyag is! ehhez az egy hónaphoz kérek tehát most ismételten anyagi támogatást, hogy ne csacskább Jancsi és Juliska szerep szarkofág és koponya áldozati szolgálat hat ki-be ugráló majom plusz ja! te vagy Naszijam! Csinta feles szolgálat legyen a kezem alkotói munkája az adag más teremtésem helyett. Bár ez is Valami! Valaki szerint.. legyen neki hite szerint valami! 🙏🙏🙏

Az Alkotás, mint mindják ezt, az elöljáró Női Vezetőim, 🙏🙏🙏 ezen a szinten, a gyakorlás mellett, ugyanis Teremtő Tartalmú Munka. Ameddig ezt nem érted, ahogy én sem mindig, csak teszem, az elvárásaiknak eleget téve, nos, ez addig nem probléma, ámde! ha belenyúlsz engedély nélkül, a munkásságomba, az már tiszta sarc Bak téma. Ha viszont most utóbbi jelzésem után is, még mindig te ezzel szeretnéd magad ellátni, akkor jelzem: nem adtam ehhez hozzájárulást. Sem ma sem tegnap. Sem azelőtt. Soha. Miért is? Azért, mivel ez nem piac. A Jóga és a Meditatív Festészet ugyanis egy sok tíz éves letisztult gyakorlással és tanulással eltöltött életforma. Annak gyümölcse is Ajándék persze. De cserébe annak jár, aki viszonozza ezt bármely formában.

Ha Ji Kinget, vagy Asztrológiát szeretnél tanulni, és nem összeollózni, hanem tudni illetni mint kell a mély gyökereit is, mivel akkor tud élővé válni kezeid között a finomabb tapasztalás útja, amely ezt megadja ugyanis. Tehát: nem szett vagy ajándék csomagot kérő, okos majmok argán teremtett mentális virtuóz arabeszkjei ág asztrológiai terminusok, hanem sokjelentésű szimbólumnyelven íródott szövegek, egyben kultikus írások, melyek mindig a gyakorló szintjének megfelelő értelemhez illeszkedő jelentéstartalommal üzennek. Ezért persze, a gyerekek is nyugodtan olvashatják, de nekik biztos, hogy nem ugyanazt az üzenetet hordozza, amit egy felnőtt, már képzett gyakorló számára jelentenek a szavak.
S minthogy: a Szavak csak szavak, a tettek pedig tettek.. ha érted, ez mit jelent. De nem csak a szavak! A gondolatok is teremtenek: holnapot, jövőt mely tegnapi elgondolások alapjain mutatnak szebb vagy csúnyább képet a világról. Mondom ezt amiatt, mert sok rossz gondolat összesűrüsödve és betokozódva, rögeszme majd kisebb kórtünet, ámde később komoly betegséggé is jócskán így halmozván anyag sűrű ködében károsító munkában ha feldagad, a lélek menthetetlenül kiszáll, mert egyensúlyra vágyik! Mindenkinek meg kell tanulnia már ezért is, lecsendesítenie az Elme rohanó vad lovait! Mert ez ad Egyensúlyt és Békét a stressz elő példáinak, mit magam láttam sokat. Ez ügyben Ti Kánok! Ma Mi a Tanács?
Jelentsd fel a Tamást egyrészt, de lehet minta szerű Pétert is itt említhetjük mindkettő decentralizált korszakú, plusz Zolit ki nem Kámos!! és nem beszélve Istvánról, ki karámos, valamint a György korszak egyleti ámde szintén nagykirályi, szerenkénti rúdugró, holló rendi az nehézatléta stb. kereskedelmi cooperációs, hant’ kis Team zavarkó sport egylet tagjairól.

De nem keretezném ezt se, ha lenne saját jogom ezen savanyú Weboldalon, mely Kitti értőbb sav mentes szakirányú kezelő kezeinek megköszönhetően, maga se tudja mit jelent ez: a szellemi tulajdon elkeretezése, hiszen ez sem keret, sem kolbász már, csak hasznos Tulajdonjog. S emiatt is, hószinte biztosan tudja, hogy a polgári törvénykönyv, mind bőven foglalkozik témát kivesézve majd vele.
De élvezzük tovább a reklám mentes szép képi tartalmakat, a tücsökciripelős nyári estéket, fesztivál helyett is, feledve bút és bárgondot. SAJT helyett a szerelmi bájitalkávékat inkább pl. ezen a szinten legjobb: majd ő reklámozzon, mintsem jóga utamat tovább porlasszam, kipufogó is kormol itt kissé, nemde? színtelen és szagtalan gomba találatok melléktermékei miatt. Ha kell átadom a szak Seregi kontaktot is nektek. Szebb weblapot mint a 2018-as alap volt, úgysem teremt soha másik mint ezen keze.


Hátha! Megvan még azon eredeti példány?? S na! Ezekkel bajlódjanak mostantól a Nagyobb Egészséges Fák, Van ott ebből Elég! S minthogy a Tűz Arc ECSH ím átadta a stafétát és Stafelázst veszi előre! te! Fa ECSH folytasd a munkát! ….. majd ha Fém ECSH is ide ér! akkor: a kerted is vedd vissza, majd a földet keretezd vissza. Ha ezzel is megvagy, akkor ismét levegővel terelheted a piszkos trampli tüdőket villamoson vagy vonaton, s így India szíve is elégedett lesz! S terel het 7-Ed 7 ország Ellen, Maya világa, hol az erdőkön /a mezőkön által, kis mazsola és nagy Tádé is szebb Angyalszárnyas Oltári Giotto vagy Cimmabue adottságain alapuló Olasz Nagyszerűségű, szépen Aranyozott, Opera vagy Templomi Belső Teret, ám Minta szerződés okán, minthogy van erre Jupiteri és Istváni megbízatás ma már. Olyan, melyet megfizet a Jupiter terem, ki szekeret adó, s nem kolbászt a kerítésen kitikkasztó oltvány. Ha pedig nem barokk meredélyére tekints inkább az jól szabott ruhát keress, hol oltott holdon már mindenki talált – hogy is nevezzem milyen méretű és kiállítású női szettes kosár tartalmakat jócskán… – milyen filmet forgattak itt vajon? Milyen rendezvények voltak itt a jardon??? Hát ezen érdemes még elgondolkodni, mielőtt tűz égeti Emez telefon szakmai hátlapot… Hm! Vállap node Hogy is van ez? Forró a téma? Forog is? Hol? Kinek? Ja Filmesek jöttek, Nagymama te mit szemléztettél meg? Én lottiba kereskedtem azon időkben… Az Más! Van alibije, mint a több sommásnak nincs ugye!

Akkor viszont Víz Indulhat Errre!!! 1. Nedvesítés, 2. Olajozás, 3. Relaxáció s 4. Mély Lélegzettel Áramoltatott Földelőgyakorlatok sorra ott következnek. A digitális rabszolgaság ezennel feldobta a labdát. Lássuk kit talál fejen a fejes gól passz hová a Világ? vagy injektálja más? Igen!! Itt a jó kassza sorakozó: Opera Indul, előadás mehet! . Opera 9 szettben című balrog mentes fantom alakban reci pulton dekkoló Csakra ügy, itt nagy előadást kíván! Kettő a Társ a Szerzeményben. Elővezet téma indul a hegyen! Ehhez viszont ismételten Kérem eldelegálni az összes havi bérem. Ezen fenségvizen hiába nem uszít az uszkár, semmi más hal mely minta – Szíta Rám, de hiába. Ha további pár hasznos cikket vagy jógikus tudást és gyakorlatot még magad oltalmában nézve ma is keresel, majd ajánlok valakit jobb magam helyett.
Ott a sokkal Jobb Ádám! Vagy az Alaposabb Szerenkénti verseny győztese: ez Molnár Mónika.
De persze! van sokkal több, kinek van rendes kádika és ládika.

Magamhoz majd többi 108 a végéig egészen>> jobb keretet erősítve 7K cselenkénti helyett is megadhat. NAMASTE 🙏🙏🙏

Tipp: e 3 tétel is eladó! Érdeklődést veszünk előjegyzésbe. Lányok ezt kezelik Oroszlán teremben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük